A fejlődés töretlen, az okos megoldásairól híres családi szedán legerősebb verziója már három verzióban elérhető. A turbós benzines mellett a csehek eddigi legerősebb dízele, valamint egy hibrid hajtáslánc is bekerülhet a típusba.

A videón a klasszikus verzió látható, a turbós benzines, 245 lóerős teljesítménnyel és 370 Nm nyomatékkal. A valós körülmények között végzett gyorsulási teszt pedig mutatja, hogy a gyáriak őszinték voltak a megadott értékekkel. A videón 6,6 másodperc alatt éri el az autó a százas tempót, a katalógus szerint ez az érték 6,7 másodperc, a végsebességet pedig szokás szerint 250 km/órában limitálták.

Az RS modellek egyedi első kötényt és hátsó diffúzort kapnak, valamint számos optikai elemük (a hűtőmaszk, a ködfényszórók feletti légbevezető nyílások, a tükörházak vagy az ablakkeretek) fényes fekete kivitelű. Szintén feketék az aerodinamikai elemek, valamint a kombi tetősínje.

Alapfelszerelés a 18 colos fekete keréktárcsa, míg a féknyergek pirosak. Az RS az első Octavia, amely LED-mátrix fényszórót kap. Alapáras a 15 mm-rel ültetett futómű (kivéve hibrid RS) és a változó áttételű kormány, opciós az adaptív felfüggesztés. A Škoda Octavia RS 2.0 TSI DSG hazai alapára 12 676 720 forint.

https://www.youtube.com/watch?v=dmzjL4Tsukw

A Tudor nevű koncepciót a 2002-es Genfi Autószalonon mutatta be a Skoda, és nem nehéz felfedezni azt sem, hogy az első generációs Superb adta az alapot hozzá. A bemutatott kupé még ma is izgalmas formavilágot villantott fel, és tulajdonképpen csak azzal a céllal született, hogy bizonyítsa a csehek rátermettségét.
Ekkor még a SUV-invázió előtt járunk, a Skoda-kínálat derekát a Fabia, az Octavia, majd a Superb adta, és sokaknak még ismeretlen volt a Volkswagen-csoport hátterét élvező márka. Ezen akartak változtatni a Tudor tanulmánnyal, ami akár gyártásba is kerülhetett volna, hiszen nem volt benne semmilyen elrugaszkodott technikai megoldás. A motorháztető alatt található 2,8 literes, V6-os benzinmotor 193 lóerős, és ötfokozatú automata sebességváltón keresztül hajtja a Tudor első kerekeit.

A kétajtós kupé formához jól passzoltak a Superb vizuális elemei, a hosszú tengelytáv eleganciát is adott, a márkához mérten meglehetősen dögös autó született. Vratislav Kulhánek, a márka akkori vezetője anektodikus elmondása alapján dr. Ferdinand Piëch személyesen nézte meg a kocsit a leleplezés előtt, aki körbejárta, majd csak annyit mondott: “túl szép, hogy gyárthassátok.”

A kiállított példány érdekessége, hogy Genf után világjáró turnéra indult, többek között Indiában is kiállították, ahol az autóshow területéről lopták el a kocsit szemfüles tolvajok. Az egyedi Skoda végül pár hónap feszült keresés után lett meg, egy vasúti pályaudvaron találtak rá. A tolvajok vélhetően rájöttek, hogy egy ilyen egyedi autót lehetetlen eladni, és inkább elálltak az értékesítéstől.

Miután visszaszállították Csehországba, teljes körű felújításon esett át, gyakorlatilag újraépítették, jelenleg a gyár múzeumában látható. Neve utalás az autó formájára, a Tudor az angol a Two Door, azaz két ajtó kifejezésből ered. Nem a gyár ötlete volt ez igazából, hanem az 1946-1962 között gyártott Skoda 1101/1102-es modelleket hívta a nagyközönség először Tudornak, az említett kialakítás okán.

https://www.vezess.hu/vezetunk/2022/01/20/erdekes-kupeval-bizonyitotta-2002-ben-a-skoda-hogy-eros-labakon-all/